Ha Dream Theater koncert, akkor pocsék időjárás. Ez jut nekünk már másodszor. Nem elég, hogy augusztusban Székesfehérváron cuppogósra áztunk egy hűvös nyári napon, sikerült ezt most megfejelni egy téli hókásától lucskos, permetező esős borzalommal. (Persze sapka nélkül.) Pedig ha tudná a Teremtő, hogy hiába erőlködik, nincs erő, amely elriasszon bennünket a zenekarunktól, nem feccölne bele ennyi energiát egy esélytelen projektbe. 

Nem lett volna mindez gond, ha időben beengednek bennünket. De neeem, a drága jó rendezők először is hagyták, hogy a kapuk előtt egyre nagyobb embertömeg gyűljön össze, s ott nyomorogjon (nem tudom, ez szakmailag mekkora hiba, szerintem igen), ráadásul az sem zavart odabenn senkit, hogy szépen, csendben, de alaposan elázunk. Szóba elegyedtem az egyik terepi biztonságissal, szerinte fél hétkor beengednek bennünket. Hát nem sikerült... De eljött a negyed 8, végre megnyíltak a kapuk, mi pedig megmenekültünk a komolyabb megfázástól. Én még sohasem jártam az Arénában, így kellő áhítattal léptem be az épületbe. Teljesen lenyűgözött az első pillanattól kezdve. Azt már most tudom, hogy oda el kell mennem egy telt házas sportrendezvényre is, ahol mindenki szurkol, mert félelmetes lehet a hangulat olyankor. 

Most megmondom, nagyon rossz döntést hoztam akkor, amikor ülőhelyre vettem jegyet. A nyári koncertjükön a negyedik sorban birkóztam végig a programot, ami fárasztó volt, ám tömény élmény. (A mellettem ugrándozó, némi alkoholos befolyásoltságtól túl lelkes rajongó szerintem másnap reggel nem értette, miért olyan érzékeny a bordája. Kénytelen voltam időnként adni neki egy könyököst, ha már untam, hogy mindig rám ugrál. Olyankor idült mosollyal mindig a "ne haragudj, de olyan k...jó!" szófordulattal élt, ám a végére csak hatott valamit a nevelésem, mert kicsit lelassult a szentem.)  Hiába volt harc, legalább láttam, mi történik a színpadon! Láttam Petrucci arcának minden rezdülését, a játékát, s mindezt közelről. Ám most az Arénában távol a tömegtől, pihe-puha kényelemben találtam magam, komfortos, de már nem személyes távolságban a zenekartól. Hiába a kivetítő, az nem ugyanaz az élmény. 

Most pedig felháborodásomnak szeretnék hangot adni. Én, mint Dream Theater rajongó, nem érzem magamat felsőbbrendűnek más műfajok rajongóival szemben, de...! Kikérem magamnak, hogy egy igényes zenét játszó zenekar közönségére előzenekarként rászabadítsanak egy Periphery stílusú és színvonalú memtudoménmit. A fiam előre tájékozódott, s mondta, hogy fájni fog. No, de ennyire?!!! Hörgés és zúzás - szerencsére "csak" 40 percig. De sok(k) volt az is. Elég lett volna (és sokkal olcsóbb), ha bevonszolnak a színpadra egy fűrészgépet, bekapcsolják, ráadják az erősítőre, majd magunkra hagynak egy fél órácskára. Mellé persze tüdőn lőtt szörnyek haláltusáját idéző hörgéssel. Úúúhh... Először döbbent arcot vághattam, utána rettentő dühös lettem, végül becsuktam a szemem, és beletörődve sorsomba próbáltam szunyókálni, amennyire lehetett. Túléltem, az a lényeg. Tetszett a közönség reakciója is. Az utolsó számnál rendkívül mérsékelt és rövid tapssal jelezte, hogy ne erőlködjenek a ráadással. Nem is jöttek vissza. :)

Aztán színpadra lépett az Álom Színház, az igazi bő két órás gyönyörűség. Nem kívánom elemezni az egyes dalokat, mert teljesen felesleges. Mindenkinek más és mást jelent a Dream Theater. A legtöbb ember nem is érti, mit művelnek, a metál rajongók közül sem mindenki szereti, tudja követni szárnyaló elméjüket. Nem könnyű, nem könnyen emészthető zene, az tény. Én ennek örülök, de nagyon. Más szeresse a kommersz, sekélyes zenét, nekem ez kell. Ha egy zenész hangszeren játszik, akarjon elbűvölni a tudásával. Igaz ez minden zenei műfajra, a komoly zenétől a jazzen át a rockig, metálig. Ha "nekem" ír dalt, mutassa, nyissa meg a fantáziáját. Négy akkordos "zenészekből" jól megél (nem belőlem) rengeteg. De az engem nem érdekel! A Dream egy dalon belül mutat annyi témát, ötletet, ütemváltást, zenei virtuozitást, ami másnál egy életműnek is sok lenne. Aki szereti őket, tudja, miről beszélek. A tegnapi koncertről is sok klip felkerült már a videómegosztó oldalakra, akit érdekel, elég beírnia a zenekar nevét és a tegnapi (2012.02.17.) dátumot. A zenekar hangzása, a színpadkép, minden vérprofi, és az átadandó élményt szolgálja. A zenészek viselkedése, alázata a zenével, a rajongókkal szemben egyértelmű, már több mint 25 éve jellemző rájuk. Itt nincs hajrázás, slicc markolászás, egyéb sallangok a gyengeségekről figyelmet elterelendő - csak a zene, csúcs színvonalon. Mindig úgy érzem, hogy ott, akkor, amikor hallom, csakis nekem zenélnek. Ezt érezte még sok ezer rajongó rajtam kívül, szerintem. És ez így van jól. Jöhetnének már újra, mi ott leszünk. 

Egy kis ízelítő, miről írtam eddig. Bocs', figyelni kell közben. Megéri az élményt. Köszönet érte CherryPite-nek.